Ma 2010.07.30. Péntek, Judit, Xénia napja van. Holnap Oszkár napja lesz.
Gold Step 2001

Táncosaink - bemutatkozás

 

Orosz Helga

1992. március 10-én születtem. 8 évvel ezelőtt kezdtem el táncolni a GoldStep2001 tánccsoport kezdő táncosai között. Öt évig tanultam zongorázni, három évig néptáncoltam is. Jelenleg a tánc mellett kézilabdázom is.
Tanulmányi eredményeim jók, sok minden érdekel, így még nem alakult ki, hogy hol, merre folytatom tovább.

 

Szabó Éva

1990-ben születtem, május 6-án, 19 éves vagyok. A hajam szőke, a szemem kék, 165 cm magas vagyok és 45 kg. Szeretek röplabdázni, focizni, na meg persze táncolni is. Kecskeméten járok iskolába a Széchenyi István Idegenforgalmi és Vendéglátóipari Szakközépiskolába. Cukrász szeretnék lenni, ugyanis nagyon édesszájú vagyok, bár ez nem látszik rajtam.
Van két testvérem, Sándor és Katalin, szüleim is ezeket a neveket viselik. Szeretek még kerékpározni és néha futni. Legjobb barátnőim Mozsárik laura és Ádám Adrienn (ők szintén ebbe a tánccsoportba járnak). Én is alapítója vagyok az együttesnek. Nagyon szeretek táncolni, de számítógépezni is. Kedvenc táncom a tangó. Szeretem az állatokat is.
Remélem elnyeri tetszéseteket a tánccsoport és persze én is.

Mozsárik Laura

17 éves vagyok, ötödik éve táncolok, 5 éve kerültem a GoldStep2001 együttesbe. Nagyon szeretek táncolni, kedvenc táncom a tangó, a keringő és a szamba. Gyönyörű ruhákat kapunk, aminek én nagyon örülök. A szüleim is nagyon örülnek, amikor táncolni láthatnak. Hobbim a számítógépezés és a zenehallgatás, kedvelt együtteseim: The RASMUS, Tankcsapda. Szeretem a röplabdát és a focit. Egy fiú testvérem van. És természetesen egy kutyám. Legjobb barátnőm Szabó Éva és H.Szabó Rita, akik szintén táncosok.

 

Ludányi Erika

16 éves vagyok. Szeretek táncolni, kedvenc táncaim a tangó és a szving. Ötödikk éve táncolok a csoportban. Hobbijaim: a zenehallgatás, a tévénézés. Kedvenc együttesem a Tankcsapda, színem a kék. Szeretem az állatokat.

 

 

Csorba Zsanett

Sziasztok! 1990. február 26-án születtem Kecskeméten, szüleim és testvéreim nagy örömére. Általános iskolai tanulmányaimat lakhelyemen a Kerekegyházi Móra Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézményben végeztem. Itt kezdődött a tánc iránti szeretetem 11 éves koromban. Ami kezdetben hobbi volt, ma már nélkülözhetetlen elfoglaltság számomra. Örömmel tölt el, hogy barátaim és Sanyi bácsi társaságában tagja lehetek a GoldStep2001 táncegyüttesnek. A kedvenc táncom a quickstep, mert ez hozta meg az első nagy sikerélményt a csapatnak, megnyertük vele a VII. Nemzetközi Gyermektalálkozót 2004-ben Nyíregyházán.
Jelenleg a kecskeméti Bólyai János Gimnázium tanulója vagyok, felsőfokú tanulmányaimat az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen szeretném végezni. Szabadidőmben szívesen hallgatok zenét, főleg R B-t és light rockot. Imádok olvasni és járok bulizni a legjobb barátnőm, Kitti társaságában. Kedvenc színészem Josh Hartnett és Orlando Bloom. Szeretek utazni és új embereket megismerni.

 

Bán Orsolya

19 éves vagyok.  7 éve tanulom a társastáncot és nagyon szeretem. Hobbim a röplabda és a furulya.

 

 

Sponga Tibor

18 éves vagyok. Hét éve táncolok az együttesben, kedvenc táncaim a szving, a quickstep és a tangó. Szabadidőmben szeretek táncolni, zongorázni, zenét hallgatni. Kedvenc együtteseim a Hooligans és a Tankcsapda.

 

 

Pál- Szabó Kálmán

1992. február 10-én születtem, Kerekegyházán élek. 8 éve táncolok az együttesben, szeretem csinálni. Kedvenc táncom a tangó. Hobbim a horgászás, focizás.

 

 

Marton László

1990. július 25-én születtem Kecskeméten. Kerekegyházán élek, 19 éve. A helyi általános iskolában végeztem, most Kecskeméten az ÁFEOSZ Közgazdasági Szakközépiskolába járok. Szeretek táncolni, mert javítja a közérzetemet. Hobbim a bulizás, a sport és a számítógépezés.

 

 

S. Nagy Alex

17 éves vagyok. Hetedik éve táncolok, szeretem is, ez az egyik hobbim. Ezen kívül szívesen foglalkozom a képzőművészettel is.

 

Kiss Adrián

 

Berente Roland

 

Gold Step 2001